Pređi na sadržaj
Magyar Összefogás
9.9. mesto na listi

Đenđi Kormanjoš Katona

· Profesor mađarskog jezika i književnosti, medijator kulture

Biografija

1975-ben született. Magyar nyelv és irodalom szakos tanár, kulturális mediátor, Zentán él. 2022 decembere óta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója.

Az oktatásban közel két évtizeden át foglalkozott tehetséggondozással; tanítványai kiemelkedő eredményeket értek el hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken, többen elnyerték a Kistehetség Díjat. Szerbiában megjelenő magyar nyelvű tankönyveket lektorált és véleményezett. A világjárvány idején a Magyar Nemzeti Tanács felkérésére részt vett a vajdasági távoktatási program megvalósításában, és pedagógus-továbbképzéseket tartott.

Hat évig a zentai önkormányzat művelődési-oktatási tanácsosa volt. Jelenleg a Magyar Nemzeti Tanács Művelődési Bizottságának és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökségének tagja.

Kutatói érdeklődésének középpontjában társadalomnéprajzi és kulturális antropológiai kérdések állnak: elsősorban a bánsági mikroközösségek kulturális örökségét, az örökségesítés folyamatait, valamint a nemzeti és lokális identitástudat formálódását vizsgálja.

Munkáját Vajdaságban a Tehetségek Szolgálatáért Éves Díjjal, Magyarországon a Magyar Nyelvtudományi Társaság Gyémánt Oklevelével és Simonyi-emlékérmével ismerték el.