Sutus Áron
· Magyar nyelv- és irodalomtanár
Bemutatkozás
1983-ban született Szabadkán, ahol az általános iskolát és a természettudományi-matematikai szakirányú gimnáziumot is elvégezte. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén 2016-ban szerzett magyartanári oklevelet. 2017 és 2019 között a Lakiteleki Népfőiskola – NMI Művelődési Intézet Tessedik Sámuel Kollégiumának hallgatója volt.
2006 és 2010 között a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közművelődési szakmunkatársa, 2010 és 2013 között a Szövetség ügyvezetője, 2014–2015-ben a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ közművelődési referense volt. Ezekben az években részt vett a vajdasági magyar öntevékeny mozgalom regionális és Kárpát-medencei rendezvényeinek szervezésében, a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója, valamint a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál megújításában, továbbá amatőr színjátszóknak és rendezőknek szóló képzések és könyvsorozat elindításában.
2017 óta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke. Vezetésével a Szövetség feladatai közé került a vajdasági magyar szórványközpontok koordinációja, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak segítése, valamint a néptáncoktatók többéves, tanúsítványt adó képzéseinek szervezése. Elindult a Szövetség kiadói tevékenysége is, amelynek több kiadványát felelős szerkesztőként jegyzi.
2009–2010-ben az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának, 2010 és 2014 között a Tanács Civil Konzultatív Testületének tagja volt, 2018 óta a Kulturális Bizottság tagja. 2017 és 2023 között a Magyar Örökség díj Bíráló Bizottságában dolgozott, 2020 óta a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottságának, 2021 óta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Igazgatóbizottságának tagja. 2019-ben alapító tagja volt a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesületnek, amelynek elnökségében azóta is részt vesz.
Közművelődési munkáját 2021-ben Bessenyei György-díjjal, 2025-ben a Nemzeti Művelődési Intézet Beke Pál-díjával ismerték el.