Dr. Námesztovszki Zsolt
· Egyetemi tanár
Bemutatkozás
1981-ben született Szabadkán. Egyetemi tanár, tudományterülete az informatika és az információs technológiák oktatási alkalmazása, szakterülete az online oktatás és a korszerű oktatástechnológia. A felsőoktatásban 2006 óta dolgozik. 2016 és 2020 között az MTTK dékánhelyettese, 2021-től pedig tanszékvezetője.
Számos tanulmány és tankönyv szerzője, valamint szakterületének meghatározó folyóiratainál recenzensi tevékenységet is végez. Jelentős számú pedagógus-továbbképzést vezetett, vendégtanárként pedig több magyarországi egyetemen oktat. Több európai uniós, köztársasági és tartományi, valamint tudományos és gazdasági jellegű projekt vezetője, illetve résztvevője. Legjelentősebb kezdeményezése a World Robot Olympiad szerbiai koordinálása, amelyet 2019 óta lát el; a verseny a régió egyik legnagyobb robotikai versenyévé nőtte ki magát.
Az Oktatási Hivatal tanácsadója, az e-Régió civil szervezet elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Külső Köztestületének, valamint az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottsága Digitális Pedagógiai Albizottságának tagja. 2022 és 2026 között a Magyar Nemzeti Tanács tagja és Oktatási Bizottságának elnöke.
2013-ban az ELTE PPK-n megkapta az „Év oktatója” címet. 2016-ban a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Multimédia az Oktatásban Szakosztálya „Multimédia az oktatásban” gyűrűvel és a legjobb tananyag díjjal tüntette ki. 2024-ben a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács „Tehetség Szolgálatáért” mentori díjjal ismerte el tevékenységét.
Tudományos munkája mellett a bajsai asztaliteniszklubot vezeti, amelynek játékosai számos hazai és nemzetközi sikert értek el. Házas, öt gyermek édesapja.