Ugrás a tartalomra
Magyar Összefogás
31.31. hely a listán

Kószó Vivien

· Kommunikációs menedzser

Bemutatkozás

2003-ban született Szegeden. Az általános iskolát Martonoson, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában végezte, majd 2018 és 2022 között a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium angol tagozatán tanult. Felsőfokú tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen folytatta, ahol 2025-ben kommunikáció- és médiatudomány alapszakon, elektronikus sajtó szakirányon szerzett kommunikátori végzettséget. Az egyetemi képzés mellett 2025-ben elvégezte a mobil- és közösségi média speciális képzést.

2023 és 2024 között egyetemi szakmai gyakorlata keretében a magyarkanizsai Panda Rádió műsorvezetőjeként és riportereként dolgozott. 2024-ben Szegeden gyermekprogram-animátor volt az osztálykirándulás.hu szervezésében. 2025 óta a martonosi családi vállalkozás, a Koszo Auto Doo közösségimédia-felelőse, emellett adminisztratív feladatokat is ellát.

2020-ban barátaival elindította az Érezd Magad Jól Táborok helyi táborsorozatot, hogy élményt nyújtsanak a martonosi gyerekeknek. A tábort azóta hét alkalommal szervezték meg, minden nyáron közel száz gyermek részvételével; szervezője, marketingese és koordinátora.

Angolul társalgási szinten, németül és szerbül alapszinten beszél.