Ugrás a tartalomra
Magyar Összefogás
8.8. hely a listán

Gilice Hilda

· Informatikus – mester

Bemutatkozás

1978-ban született Zentán. Középiskolai tanulmányait az Adai Műszaki Iskolában végezte. 2003-ban a Gábor Dénes Főiskolán informatikusi diplomát szerzett, 2007-ben az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karán mérnök-informatikatanári szakon végzett, 2010-ben informatikai mesterfokozatot szerzett. 2019-ben a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán okleveles andragógus mesterfokozattal bővítette végzettségét.

Pedagógusi pályáját 2002-ben kezdte: 2004-ig az adai Cseh Károly Általános Iskolában, 2002 és 2014 között az Adai Műszaki Iskolában tanított informatikát és programozási szaktárgyakat. 2012 és 2014 között az Adai Műszaki Iskola igazgatóhelyettese, 2014 óta igazgatója.

Szakmai munkájának kiemelt területe a nem formális oktatás fejlesztése: jelentős szerepet vállalt a hivatalosan elismert szervezői jogállás megszerzésében, valamint a képzési programok kidolgozásában és megvalósításában. Számos hazai és nemzetközi projektben vett részt, különösen az Erasmus+ pályázatok megírásában és megvalósításában szerzett tapasztalatot.